200 éve született Arany János

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán, egyik legjelentősebb költőnk, Petőfi Sándor kortársa és barátja.
Ki volt ő?
Szerb Antal azt írja róla:
„Ha az Ezeregyéjszaka dzsinnjei egy nap felkapnák Magyarországot, és elvinnék
távolabbi egekbe, úgyhogy a helyén nem maradna semmi más, csak Arany János
tizenkét kötete, ezekből a mágikus könyvekből maradék nélkül ki lehetne olvasni a magyarság iedoszát. Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási pontja. Vörösmarty, Petőfi és Ady költészetében van valami csodaszerű Arany Jánost matematikailag le lehetne vezetni az előzményekből és a magyar adottságokból. Ha van értelme szellemi jelenségekkel kapcsolatban gyökerekről, szerves fejlődésről beszélni, Arany Jánosról lehet ezt mondani.”


fiatal Arany János (Barabás Miklós litográfiája, 1848)

2016-ban az Országgyűlés a költő születésének 200. évfordulója alkalmából Arany János-emlékévvé nyilvánította 2017-es évet.

A walesi Montgomery díszpolgárává avatták Arany Jánost. A Walesi bárdok kétszáz éve született költőjének Eric Fairbrother, a balladában megörökített település polgármestere adományozta a posztumusz címet a Budapesten tartott ünnepi rendezvényen.

A Nemzeti Örökség Intézete 2017. március 2-án 11 órakor Arany János születésének 200. évfordulójára emlékezést szervezett a Fiumei úti Sírkertben. A rendezvényen a költő életművét Térey János költő-író méltatta, Epres Attila, az Örkény Színház színművésze Arany János A tölgyek alatt című költeményét szavalta el. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara tette hangulatossá a közös ünnepet közreműködésével. A megemlékezésen Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója és Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondtak beszédet, majd kultúránk sok jeles képviselője hajtott fejet Arany János síremlékénél.

A Világszövetségünk nevében Csigás Zoltán alelnök helyezte el a megemlékezés, a tisztelet és a hála virágait.


Arany János sírja a tölgyek alatt a Fiumei úti Sírkertben