Nyitóoldal

„EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL”

"A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek!"
/Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin/

A diktatúra áldozataira emlékezet Székesfehérváron Sinka Jenő Fehér megyei elnök.

Hűség, bátorság, kitartás

Örökérvényű igazság, hogy ütőképes Magyar Honvédség nélkül Magyarország nem lehet szuverén állam - közölte a honvédelmi miniszter a "170 éves a Magyar Honvédség" című programsorozat nyitórendezvényén, 2018. február 21-én, szerdán, a budai Várban, a Honvédelmi Minisztérium, Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Az 1848-49-es szabadságharc fővezére

Kétszáz éve, 1818. január 30-án született Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848-49-es szabadságharc fővezére, a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja.

Országos Elnökségi ülés

Dr. Sántha Gábor elnök ismerteti a 2017-ben elvégzett munka eredményeit és a következő év feladatait, valamint az alapszabály módosításának tervezetét.

Az Országos Elnökség tagjai.

Szentmise és megemlékezés a doni hősökről

A Honvédelmi Minisztérium meghívására, Világszövetségünket több bajtársunk képviselte a doni katasztrófa 75. évfordulója alkalmából délután a budai várban, a Mátyás-templomban megtartott szentmisén, amelyet Bíró László püspök, katonai ordinárius celebrált.

Közös imádsággal emlékeztünk meg az elesett hősi halottakról, magyar munkaszolgálatosokról és katonákról.

Doni áttörés 75. évfordulójára

Emlékezzünk a magyar honvédekre!

40 éve tért haza a Szent Korona

A magyar államiságot jelképező Szent Korona 1978. január hatodikán hazatért.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára