Nemzeti Gyásznap - Tiszteletadás a hősök emlékének

A kormány 2013-ban nyilvánította hivatalosan nemzeti gyásznappá november 4-ét.

2016. november 4-én reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60. évfordulója alkalmából.
Délután a Rákoskeresztúri új köztemetőben található Nemzeti Emlékhelyen, a 300-as parcellánál Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet.

A nemzeti gyász napján azokra a bátrakra emlékeztünk, akik életüket is kockáztatva fegyvert fogtak a szabadságot eltipró hatalom ellen, akik szóval és tettel szabadságot követeltek a magyar nemzetnek.

Este az Üllői út és a Korányi Sándor utca övezte kis parkban, a magyar hősi halott orvosok emlékművénél tartott megemlékezést a nemzeti gyásznapon a Nemzeti Fórum Egyesület, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium.
Ünnepi beszédet mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere és Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának parancsnoka.

Emlékkoncert zárta a nemzeti gyásznapot a Szent István Bazilikában, ahol a MÁV Szimfonikusok előadásában Beethoven: Eroica című szimfóniája hangzott el. Az eseményen részt vettek az állami protokoll képviselői, a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjai.
A megemlékezéseken Világszövetségünk képviselői is részt vettek.