73 ÉVE TÖRTÉNT

Írta: Kimmel István

Emlékezés a magyar királyi 2. hadsereg 1943. január 12-én kezdődő tragédiájára, a hősi halottakra,
sebesültekre és a kevés túlélőre

Tanulmányaim során egyik kedvenc tantárgyam a történelem volt és felrémlenek előttem ezer évünkből a második ötszáz évben a népünket sanyargatók ellen, a tragikus, nem győztes, de mégis hősies események. Kezdődött Mohács után a török hódoltság, a Rákóczi szabadságharc végén a fegyverletétel a nagymajtényi síkságon, 1848 és Arad, az I. világháború és ezután Trianon ország csonkítása, majd a II. világháború és a magyar királyi 2. hadseregünk tragédiája. Ezután következik a 60 évvel ezelőtti remélhetőleg utolsó véres történelmi eseményünk az 1956-os forradalom és szabadságharc, népünk függetlenségi háborúja, ennek véres megtorlását követő szocialista diktatúra 1990-ig. A magyar népet nem kényeztette el a történelem alakulása. Vajon milyen megpróbáltatások, vagy harcok következnek még, mi vár ránk és utódainkra?

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter 70. évfordulón mondott ünnepi beszédéből idézve: Magyar tisztek, honvédek és munkaszolgálatosok, a hősök és áldozatok előtt tisztelgünk. Gróf Bethlen István Trianon után a következőket mondta: „A monarchia szétdaraboltatott. Történelmi hivatását, amit évszázadokon keresztül jól-rosszul betöltött, többé nem teljesítheti. Organikus egysége atomokra oszlott, amelyek a világtörténelmi erők nyomását kivédeni nem képesek, amelyek szabad játéklabdául szolgálhatnak az eljövendő viharoknak.”

A nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus a két agresszív és embertelen nagyhatalom, a két totális diktatúra gigászi háborújában hazánk áldozattá vált. A Don kanyarban a katonák és tisztjeik megtettek mindent ami tőlük elvárható volt, a nyári hőségben és a kegyetlen télben. A munkaszolgálatosok is helytálltak, akiknek a haza nem adott fegyvert a kezükbe. Közülük is kevesen tértek haza.

Akik túlélték a borzalmakat, örökre nyomot hagyott bennük, sokan nem tudtak már beilleszkedi a társadalomba, mert a szocialista diktatúra elítélte és megvetette őket.

A Mátyás Templomban „telt ház”volt, még az állóhelyek is megteltek 2013. január 12-én 16 órakor a 70. évfordulós megemlékezésen. Az egy órás kegyeleti szentmisét a hősi halottak és áldozatok lelki üdvéért bemutatta Bíró László püspök katonai ordinárius és a tábori lelkészi kar. Közreműködött az MH Légierő Zenekar – Veszprém, Katona János alezredes, karnagy vezényletével. Érkezéskor kis füzetet kaptunk, amely tartalmazta a Szentmise részletes leírását és „DONI KERESZTÚT” címmel a 14 STÁCIÓT harctéri életképekkel a résztvevő tisztek naplóiból és emlékezéseiből. Nagyon ötletesnek és méltónak tartom ezt a kegyeleti tiszteletadást és a magyar katonák szenvedésének párhuzamba állítását a bibliai történéssel.

A megemlékező szentmise célját kifejezi a Főcelebráns vezénylése az álló gyülekezetnek:  „Egyetemes könyörgések” 1. pontja: „Seregeknek Szent Istene! Végtelen irgalmadba ajánljuk a magyar nemzet minden katonáját, akik a Don melletti harcokban estek el és nem térhettek haza szeretteik körébe. Dicsősséged országában add, hogy találkozzanak családjukkal, és mind azokkal, akiktől elbúcsúzni nem tudtak. Hallgass meg Urunk!

Mind: Kérünk téged hallgass meg minket!
Még két pontot kiemelve: 3. Igaz Élet Ura! Légy irgalmas bírája az áldozattá válásba beletörődött halott katonáinknak, a hadifogságban, és kényszermunkatáborokban, elhunytaknak! …

Mind: Kérünk téged hallgass meg minket!
5. … Irgalmas jóságodat ne vond meg azon halott katonáinktól sem, akik emberi roncsként, elborult elmével már nem kiállthattak könyörületért, vagy embertelen kínjaik közepette káromolták nevedet…„

Mind: Kérünk téged hallgass meg minket!

A „DONI KERESZTÚT” leírását nem találtam sehol digitális formában, ezért kénytelen vagyok pontosan másolni a szentmisét leíró füzetből, zárójelben dőlt betűkkel saját megjegyzéseimet írtam minden STÁCIÓ végére.

„DONI KERESZTÚT”

          1. STÁCIÓ – PILÁTUS ELÍTÉLI JÉZUST

         Kállay Miklós miniszterelnök beszéde a harctérre induló katonákhoz:

„Honvédek! Magyar katonák! A vezérkar főnöke állított elétek, hogy egy nemzet nevében búcsúztassalak benneteket, én pedig búcsúkézszorítással válok meg tőletek, akik kimenetek a harctérre, hogy harcoljatok nemzetünk aprajáért, nagyjáért. Hiszem, hogy meg fogjátok állni helyeteket és kérem a magyarok Istenét, hogy segítsen benneteket vissza minél nagyobb számban, minél több győzelemmel és minél több fegyverrel a kezetekben.

Most pedig kötelező ígéretet teszek előttetek, hogy itthon maradt hozzátartozóitokról soha meg nem feledkezünk róluk gondoskodunk, úgy, ahogy ti odakünn harcoltok. Arra fogunk törekedni, hogy azok, akik itthon maradtak, a tieitek, ne sajnáljanak benneteket, hanem büszkék legyenek arra, hogy hozzátartozóik odakünn értük harcolnak.”

(Nótázva mentek „vágóhidra” szegény „elítéltetettek”, az áldozatok.)

2. STÁCIÓ – JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

„Az az indulás a teherpályaudvaron! Filmen többször láttam a fordítottját, a hazatérést a frontról. …

De az indulást, az elbúcsúzást még a Szállnak a darvak-ban sem ábrázolták kellő erővel. Mert ahhoz a kép halvány, a szó erőtlen, meg se próbáltam soha leírni. Az a pillanat, amikor az ember fölszáll a vagonra, és ott áll lenn egy fiatal asszony, karján egy csecsemővel, ott áll az édesanyja, a húga, és ugyanez megsokszorozódva, százszor, ezerszer, ez … iszonyú, és majdnem fölösleges is.  (Boldizsár Iván hadapródőrmester)

(Amikor elindult velük a vonat, vállukra vették „keresztjüket”.)

3. STÁCIÓ – JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL A KERESZT SÚLYA ALATT

A tűzkeresztségen még a tűzvonal előtt átestünk. Ez életemnek egyik fordulópontja. Borzasztóan féltem. Úgy történt, hogy alacsony támadást kaptunk Kurszk körül, ahol már hadműveleti terület volt, és le kellett ugrálni a vonatról. A mezőre mentünk, a szénakazal köré bújtunk, kúsztunk, másztunk…földbe akart az ember bújni. A vonatot géppuskázta az a két gép, vagy három, azt hiszem kettő volt, és bennünket nem. De az is igaz, hogy egy bizonyos időn túl a lélek megkeményedik. Mert nem lehet mindig félni, ahogy nem lehet mindig szerelmesnek lenni… vagy nevetni, vagy sírni. Az ember megkérgesedik, beletörődik, lesz, ami lesz. Kezdi számolni az időt, hogy mennyi ideig tarthat még.  (Boldizsár Iván hadapródőrmester)

(Apám a háborúban vasutas volt, átvették katonai szolgálatra és Belgrádtól Bécsig volt a munka vonala. Mesélte, hogy mikor Csepelnél bombázták és géppuskázták a repülők a vonatot, akkor egy káposztaföldre menekültek. Félelmetes volt, halálfélelemmel bújtak a káposztafejek közé, de csak a vonatot lőtték az oroszok, így megúszták a támadást.)

4. STÁCIÓ – JÉZUS TALÁLKOZIK ÉDESANYJÁVAL

A búcsúzásról csak annyit akarok mondani, ott egy hangos szó nem volt. Megöleltük a gyerekeket, mindenki a sajátját, és mint a búzamező a szélben, úgy lehajoltak a szülők.  (Gellért Sándor tizedes)

(Sírdogálás, zokogás azért biztos volt, a korosztályonkénti többszöri bevonultatáskor. Békeidőben vonultam be a Magyar Néphadsereg egyetemi elő-felvételis katonájaként, 1968 szeptember elején. A Tamási vasútállomáson a hagyományt megtartva fúvós-zenekar köszöntött el bennünket háborús katonanótákkal és ott sírtak, pityeregtek édesanyáink, lánytestvéreink.)

5. STÁCIÓ – CIRENEI SIMON SEGÍT A KERESZTET VINNI

Az út menti első háznál két olasz katona állt őrt… A két olasz dideregve toporgott a hóban, hátukra pokrócot terítettek, fejük, arcuk úgy be volt bugyolálva, hogy szemük is alig látszott ki. Kíváncsian nézegettek felénk, bár bizonyos voltam abban, fogalmuk sincs arról, miféle szerzet vagyunk. De mert békésen közeledtünk – gondolták - , ezek csak barátok lehetnek. Megálltunk, és én a két olasz katonához léptem: Buon giorno, camerati! Noi siamo ungheresi. Vorrei parlare al signor comandate! – Jó napot bajtársak! Magyarok vagyunk. A parancsnok úrral szeretnék beszélni! A két katona szinte megdermedt a csodálkozástól. Pillanatokig egy szót sem tudtak kinyögni. Hogy ebben az irgalmatlan orosz télben, háromezer kilométerre az ő gyönyörű, napfényes hazájuktól, egy idegen katona az édes anyanyelvükön szól hozzájuk, ez szinte megfoghatatlan volt a számukra. Aztán felocsúdtak, egymásra néztek, és egymás szavába vágva nagy előzékenységgel tessékeltek az egyik közeli apró viskó felé: Per piacere, signore! Ecco il signor colonello! Prego, venite! Eccovi signore! O, fa freddo, fa freddo! Il signor colonello! si trova in questa casa! O, Madonna mia, che freddo! Per piacere signore! – Tessék uram! Itt van az ezredes úr. Kérem jöjjön! Tessék uram! Ó de hideg van, micsoda hideg van! Az ezredes úr ebben a házban van! Ó, Szűzanyám, de hideg van! Tessék uram! Olasz módra, hadarva peregtek a szavak, szinte megható volt a két olasz katona igyekezete és udvariassága. A kis házikóhoz érve az alacsony termetű, barátságos katona már nyitotta is a deszkából összeeszkábált ajtót, és szinte tuszkolt befelé, szüntelenül beszélve, gyakran emlegetve  a Madonnát a nagy hideg miatt.
(Bártfai Szabó László főhadnagy)

(Az olaszok is megszenvedték a Don kanyart, velünk magyarokkal együtt. Örülök az olaszból felismert latin szavaknak)

6. STÁCIÓ – VERONIKA KENDŐT NYÚJT  JÉZUSNAK

A feleségem is üzent. A „Fa leszek, ha fának vagy virága” című dalt küldte. Ez hozott egy kis vidámságot életünkbe, s persze a csomag, a hazai.
(Kovács Lajos szakaszvezető)

(Enyhítően hatott, mint Veronika kendője; a rádióüzenet küldés, a Karádi dalok, a kevés kapcsolattartás az itthoniakkal, a csomagküldések és válaszok a tábori levelezőlapokra..)

7. STÁCIÓ - JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

Aki az emberi és testi meghurcoltatást, bántalmazást nem bírta ki, soha többet nem lett belőle ember. Nem is tért vissza. Ezt harag nélkül mondom, de el kell mondanom. Novemberre a századunk több mint fele elpusztult. (Fazekas György munkaszolgálatos)

(Apósom, mint munkaszolgálatos (röviden: MUSZOS) túlélte Pripetyi mocsarakat és a Don kanyart. Mesélt róla, száz éves lenne 2013-ban, tehát 30 évesen szolgált itt fegyver nélkül. Kirakatrendező tanár volt, rajzolt, festett a tábori kultúrműsorokhoz, mindent megtett a túlélésért, és visszavonuláskor Miskolc után megszökött, így maradt életben.)

           

8. STÁCIÓ – JÉZUS VIGASZTALJA AZ ASSZONYOKAT

Édes Istenem, de jó is annak aki odahaza van. A tegnap este abbamaradt borzalmas csata újult erővel folyik tovább. A németek borzalmas erejű támadása mind jobban és eredményesebben bontakozik ki. Egész nap szünet nélkül folyik a harc. Azt hiszem a németek hamarosan döntést fognak kicsikarni és akkor az orosz megint futni fog egy pár kilométert. Éppen most kaptam kézhez az én aranyos anyucikám levelét és sajnos én is ott sírtam, ahol senki sem látott. Itt a fronton bontakozik ki az, hogy ki hogy szereti a családját. Fájt a szívem, majd meghasadt  és potyogtak a könnyeim mikor olvastam a levelet. Szegénynek nincs odahaza senkije aki megvédené. De nem baj, ha a jó Istenke hazasegít mindenkinek nagyon szépen meg fogok köszönni mindent, támogatást és vigasztalást amivel az én kicsi családomat részesítették. (Bartha József tizedes)

(A harci eseményeket követve tudjuk, hogy volt egy kis ideig előrenyomulás és reménykedés. A családszeretet megnyilvánulása természetes és nagyon emberi.)

9. STÁCIÓ – JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

Mikor elment szabadságra a Rumy ezredes úr, nézd – azt mondja - ,fiam, hazamegyek szabadságra, visszajövök és lehet, hogy többet nem megyek már haza, elbúcsúzom a családtól. Addig rád bízom az ezredet, mert tudod, én látom, hogy mi lesz itt. Nézd ezeket a lovacskákat, nemsokára emberek fognak így heverni, magyarok, magyarok. Ezt a háborút elveszítettük, azt mondja, de nekem végig kell csinálnom, mert erre esküdtem föl.
(Dr. Magass Miklós)

(Mint a legtöbb öntudatos katona és munkaszolgálatos becsülettel végig harcoltak a reménytelen helyzetben, akár életük, a legnagyobb kincsük árán is.)

10. STÁCIÓ – JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL

Február harmadikán a reggeli szürköletkor igen fáradtan egy kukoricagórés területre értünk, ahol lepihentünk. Csakhamar észrevettük, hogy falu van közvetlen előttünk, és az úton szánoszlop menetel. Oroszok voltak. Kétségtelenné vált, hogy ellenség közé kerültünk. Közvetlen közelünkben orosz lovasok tartottak felénk. Nem tehettem mást, mint elő a pisztolyt, hogy elintézzem magamat, ami ilyen sorsban az egyetlen helyes teendő. Görgényi százados azonban megakadályozta öngyilkosságomat. Kicsavarta a pisztolyt már fagyásnak indult kezemből, emlékezetem szerint azt mondta, hogy már csak reájuk való tekintettel se kövessem el, hátha segíthetek a hadifoglyoknak. Állapotom igen rossz volt. Lábaim lefagyva, járni alig tudtam. Kezeimen és orromon is kezdődő fagyást éreztem. Agyam is nehezen működött. (Stomm Marcell altábornagy)

(Gyerekkoromban még láttam túlélőket, megbámultuk őket, az elfagyott és hatalmasra megduzzadt vörös orrukat. A láb, kéz és orrfagyás nyomait életük végéig viselték. Az altábornagy úr esete igazolta, hogy egyes tisztek felelősséget éreztek katonáikért, még a vereség utáni visszavonuláskor is.)

11. STÁCIÓ – JÉZUST KERESZTRE SZEGEZIK

Egy faluba reggel beérünk, fél óra múlva ott az orosz. A menekülés pánikszerű… Lihegő, fullasztó futás, néhányszor végig géppuskázzák az utat a repülők. Alacsonyan szállnak, az ember belelapul a földbe, tíz körömmel markolja a havat, torkában dobog a szíve. A völgy fekvő magyaroktól fekete. Hányan maradnak fekve egy-egy ilyen légitámadás után! Az oszlopok széthullanak. Egy versenyfutás, könyörtelen tülekedés az országút, hullámzik, hömpölyög az áradat, a fáradtak, gyengék lemaradnak, járművek gázolnak gyalogosokba, minden rend felbomlik, barátok, akik össze akartak tartani, egy óvatlan pillanatban talán örökre elszakadnak egymástól. Éhezünk, semmi ennivalónk. Vánszorgunk faluról falura. Éjjel–nappal, alvás nélkül. Ki tudja, hol járunk? Az út lassan nyugati, majd déli irányt vesz. Repülők jönnek megint, végigpuskázzák az utat. Szétfutunk a havas mezőre, lapulunk a földön, a hideg hóban. …egyre több németet érünk utol. Itt is, ott is pisztolyt fognak ránk. El akarják venni a mieink szánkóját, lovait, s a legkisebb ellenkezésre lőnek. Bemegyünk egy házba melegedni. – Marsch hiaus! – ordítják bentről. Eleinte csodálkoztunk, később megszoktuk. Egy faluban magyar vezérkari tiszteket dobtak ki a padlásról. Szabadban éjszakáztunk napokon át. Kis tüzek mellett melengetjük didergő tagjainkat. Nappal nem mehetünk az úton, leszorulunk a combig érő hómezőkre. – Kutyák, dögöljetek meg! – mondják. Három ellenségünk van, a hideg, az éhség, meg a németek.  (Kónya Lajos)

(A magyarok csak alávaló csatlósai voltak a felsőbbrendűnek látszani akaró, az árjaságukat hirdető németeknek. Idegen érdekekért hullott a magyar vér. A nemzeti szocialista, barna és a nemzetközi szocialista, vörös e kettő embertelen diktatúra okozták nemzetünk tragédiáját, amitől a háború után még tovább szenvedtünk a szovjet zóna tagjaként. Így lettünk „keresztre feszítve” általuk.)

12. STÁCIÓ – JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN

„Mintha a földből nőtt volna ki, olyan hirtelen bukkant fel előttünk az orosz gyalogság… Az áttörés nem sokáig váratott magára. Páncélosaik úgy mozogtak a sűrű fehér ködben, mint ősvilági szörnyek … A páncélosok véres utat törtek csatárláncunkon keresztül.  (Korody Béla százados)

(Hozzávetőleg 125 ezer főre tehető a magyar királyi 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, eltűnt vagy fogságba esett katonáinak száma. A veszteségünk, mintegy 50 ezer hősi halott, s ugyanennyi a sebesültek száma. Közel 30 ezren estek hadifogságba vagy tűntek el örökre.)

13. STÁCIÓ – JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL

Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatokat adni nem tudok. A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben. Isten veletek magyar honvédek. (Stomm Marcell altábornagy)

(A vereséget így jelentette be - a 10. STÁCIÓNÁL lelkiismereti okból - öngyilkosságot elkövetni akaró altábornagy, a nehéz és fárasztó visszavonulás és boldog hazatérés előtt.)

14. STÁCIÓ – JÉZUS HOLTTESTÉT SÍRBA TESZIK

Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt
Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.  (Keresztury Dezső: Sírvers)

Így történt a MEGEMLÉKEZÉS, TISZTELETADÁS A MAGYAR KIRÁLYI 2. HONVÉD HADSEREG DONI KATASZTRÓFÁJÁNAK 70. ÉVFORDULÓJÁN nemcsak Budapesten, de országosan és a Trianon előtti területeken is.