Elhunyt dr. Pál János



Dr. Pál János

2020. augusztus 16-án elhunyt.

"Eltávozott a 20. század második felének meghatározó hazai lovas személyisége; kereken hét évtizeden át nagy idők tanúja, formálója. Azok közé tartozott, aki tudta, hogy a lónak, a lovas közösségeknek meghatározó ereje van. Gyűjtötte, őrizte a magyar lovas kultúra értékeit."

Kimagasló érdeme volt abban, hogy a Magyar Huszárság a Nemzeti Örökség díj részese lett. Vitatkozva, viaskodva sokak gondját érezte. A Lovas Szövetség elnöke és az 1956-os Magyar Szabadságharcok Világszövetségének örökös  elnöke volt.

Én az  utóbbi évtizedekben kerültem kapcsolatba „János bácsival”, egy mosolygós, segítőkész kedves embert ismerhettem meg benne, aki rendkívüli agilitással élete utolsó percéig segítette a lovasvilág megismerését és a társadalomban való elfogadását. Ezen  feladatain túl,  segítette az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének munkáját is. Egyik fő szervezője és segítője volt a Fölművelési Minisztérium dísztermében tartott közgyűlésünknek.

A 90-es éveibe lépve is örökifjúként végezte az önmagára kiszabott küldetését, aktivitása feledtette a korát. Hiányozni fog Világszövetségünk életéből. János bácsi volt az aki Világszövetségünk és a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesülettel a kapcsolatunkat létrehozta, akik azóta is rendezvényeink állandó meghívott közreműködői.

Emlékedet megőrizzük " Olyan nagy csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani." / Váczi Mihály/

CsZ