„Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg, s akármi más kezdődjék ezentúl, az a régi többé nem leszen.”  /Kölcsey Ferenc/
1989. január 22.-től ez a nap, a Magyar Kultúra Napja.
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc nemzeti imánk a Himnusz írását.
A Költő kivételes érzékenysége tudta összesűríteni tökéletes tartalmi és formai egységbe mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. A vers olyan érzelmi telítettségű, hogy a jövő további eredményes harcaiban való bizakodását olvashatjuk ki belőle. Az összetartozás és a megmaradás vágy a jövőben vettet hit  szellemében írta meg Kölcsey Ferenc ezen gyönyörű költeményét, melyet Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben. Nincs magyar ember, aki a Himnusz hallatán vagy éneklése közben ne érzékenyülne el - ha csak egy kicsit is - hiszen a mű olyan korban született, amikor a magyar nemzet fennmaradása is kétséges volt, és azóta eltelt idő is küzdelmekkel teli. De él Nemzetünk!

A Himnusz- emlékmű V. Majzik Mária Magyar Örökségdíjas képzőművész alkotása  a 4 méter magas domborművet 9 méter magasságban 21 harang egészíti ki, mely ünnepnapokon a Himnusz hangjai szólalnak meg, vasárnaponként délben pedig a déli harangszó. Budakeszin városát kell felkeresni, hogy  részei lehessünk, e felemelő érzésnek.