2019. június 4.

A Fidesz a Nemzeti Összetartozás Napján kiadott közleményében emlékeztetett:

A 2010-ben megalakult Országgyűlés egyik első döntése volt, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját.
„Ezzel szimbolikusan is hátat fordítottunk annak a Gyurcsány-korszaknak, amely nem tekintette a nemzet részének a külhoni magyarokat, és gyűlöletkampányt folytatott ellenük”fogalmaztak a közleményben, megjegyezve, hogy „Gyurcsányék a Nemzeti Összetartozás Napjának bevezetését sem szavazták meg”.
A kiadott közleményben hangsúlyozták: Magyarország azóta erősödik, amióta felismerte és a mindennapok  részévé tette  a nemzeti összetartozás erejét gazdasági, szellemi és minden értelemben. Az erős nemzeti összetartozásra minden eddiginél nagyobb szükség van, mert a bevándorlás pártiak – köztük a Gyurcsány vezette ellenzék – célja a nemzetek Európájának felszámolása, a nemzeti szuverenitás és a nemzeti identitás gyengítése és egy új, kevert népességű Európa létrehozása.

Hatvan, Trianon emlékmű

Az emlékmű meghatározó kompozíciós eleme a 25 cm vastag, világos színű mészkőtömb, amelynek a repedés-törés mentén kialakult két fele 66 cm-re áll egymástól. A repesztett felületekből hét-hét életnagyságú bronzkéz nyúlik egymás felé. A bal oldali mészkőtömb felső részén a „Trianon” vésett felirat olvasható, míg a jobb oldali tömbön „1920”. A mű posztamense dombra épült, mögötte a hármas halomra emlékeztető, külön kialakított domb látható. Mindkettő gyeppel borított.


(Forrás: Hatvani Közös Önkormányzat, Polgármesteri Kabinet)

Az emlékmű  14 kezében nincs "ikon", nincs zászló, nincs nemzeti ereklyénk mása, nincs vár-os-kép, nincs történelmünk nagyjainak arcképe, az sem tudható, hogy északról, délről, keletről avagy nyugatról nyúl-e egy másik, feléje nyúló kéz felé. Ezek a kezek nem búcsúintő kezek, ezek egymást keresik ott, abban a "hatalmas" erők által ide-oda húzott résben. Közelről is megnéztem ezeket a kezeket, néhányat meg is fogtam és meg is simogattam.
 

Az egyiket tovább kezemben tartottam. Nekem az a kéz Varga Mária keze volt. Özvegy Felső Károlynéként 1944. június 16-án "Helyhatósági bizonyítványt" kért szülőfaluja – a Losonc alatti Panyidaróc – elöljáróságától határátlépés céljából, hogy Besztercebányán találkozhasson a kórházban fekvő hozzátartozójával. A két megnevezett helység Dédanyám születése idejében és még néhány évtizedig – előtte évszázadokig – Magyarország része volt. Trianon után Csehszlovákia, Bécs után az egyik itt, a másik ott, Párizs után mindkettő Csehszlovákiában. A Dédi sírja most Szlovákiában található. Azt a rést, amit az emlékművön a folytonosság hiánya jelenít meg, tanult "felelős" emberfők hozták létre egy ország testén, elnevezve ugyanazt a földet kitalált ország nevekkel. "bizonyítvány" szerint Dédi termete közepes, arca hosszas, szeme kék, orra rendes, haja ősz volt 44-ben. Dédi családunk áttelepítése előtt pár héttel halt meg. Sámlira állva értem csak fel hozzá, mikor ágyában fekve búcsúzott, megsimogatva arcom. Ezt a simogatását viszonoztam a hatvani Trianon-emlékmű bronzkezén.
A Fülek melletti Nagydarócon, családunk tagjainak éves találkozóján, ahol 54-en voltunk jelen. Akkor ott, mi kezünk  összeért. Szóban, gondolatban, lelkünkben a hiányzók is megjelentek Remélem, másokban is tud ez az emlékmű – és társai – hasonló és más emlékeket, gondolatokat ébreszteni, ha kellő tisztelettel felkeresi és nem csak a formát, követ, márványt, bronzot, az alkotót és "hovatartozását", az egy hétre eső vasárnapi emlékmű állítás darabszámát keresi, látja benne.