Hírek
Hősök napja – az elesett katonák tisztelete
Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország. A hősök hivatalos, törvény által szentesített napja ez 1925 óta. Volt idő, amikor tiltották, sőt, büntették az emlékezést.
1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. Kezdeményezése 1917-ben emelkedett törvényerőre, ekkor kötelezővé tették a hősi emlékművek állítását.
Tiszteletadás a hős honvédeink előtt
Május 21-e a Magyar Honvédelem napja (Görgey Artúr csapatai 1849. május 21-én visszafoglalták Budát. Ennek emlékére 1992-től ünnep e nap.). „A honvédelem napja mindazoké, akik az 1848-as, a két világháborúban harcolt, illetve az '56-os honvédek útját folytatják: mindazoké, akik fegyverrel a kézben szolgálják a hazát” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a 2015. május 21-én, a budai Várban tartott ünnepségen.
Emlékezz – Emlékeztess
Az idén is készülünk emléktábla avatására a Corvin közben, október 22-én. A kögyűlés elfogadta, hogy Szlama Árpád, egykori Corvin-közi bajtárs nevét emléktábla őrizze. Az elnökség számít a tagság aktív közreműködésére abban, hogy még kiknek a nevét őrizze a gránittábla. Kérjük, hogy 2015. július 31-ig írásban tegyenek javaslatot olyan személyekre, akik az 1956-os szabadságharcban – bizonyíthatóan - fegyverrel küzdöttek a szovjet intervenció ellen.