Kossuth tér 1956. október 25. – a kommunista terror véres csütörtökje

Mind a mai napig sűrű homály fedi, hogy ki volt a felelős az 1956-os forradalom idején, október 23. és november 4. között leadott 61 karhatalmi, illetve szovjet sortűz közül a legbestiálisabb, a történelmi köztudatba csak véres csütörtökként bevonult Kossuth téri vérengzésért. A forradalom vérbe fojtása utáni évtizedekben a Kossuth téri mészárlás tabutémának számított, és más karhatalmi akciókkal szemben, emiatt senki sem jelentkezett a szovjet szuronyokkal hatalomra segített Kádár-féle forradalmi munkás-paraszt kormánynál az „ellenforradalom” leverésében játszott szerepe elismertetéséért.

Úgy várta Gerő a szovjet elvtársakat, mint Kara Musztafa a selyemzsinórt

1956. október 25-én reggel a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének (KV) tagjai válságtanácskozásra gyűltek össze az Akadémia u. 17. szám alatti pártközpontban. Gerő Ernő, a KV első titkára, valamint Hegedüs András miniszterelnök más pártvezetők társaságában a „szovjet elvtársak”, a Kreml küldöttei, Anasztasz Mikojan és Mihail A. Szuszlov politikai bizottsági tagok, valamint a már október 23. óta Budapesten tartózkodó nagy hatalmú KGB-főnök, Ivan Szerov hadseregtábornok megérkezésére vártak. A hangulat feszült volt, és ideges. Az október 24-én kihirdetett statárium ellenére sem szűntek meg a rendszerellenes megmozdulások; a szovjet egységek budapesti beavatkozása pedig szemmel láthatóan csak tovább szította az amúgy is magas lángon lobogó indulatokat. A súlyos belső meghasonlottsággal küzdő Gerő-féle pártvezetés kezéből kicsúszott az irányítás és az események feletti kontroll.

A szovjet agytröszt páncélosok mélyén lapulva haladt el a felvonulók mellett

Amíg az MDP és a kormány vezetői az Akadémia utcában tanácskoztak, az Astoriánál kora reggel óta gyülekező tömeg hangadói kiadták a jelszót, hogy vonuljanak át a Kossuth térre, a Parlament elé. A tömegben elterjedt a hír, hogy Nagy Imre fog beszédet mondani. Noha ennek nem volt semmi valóságalapja, az álhír hallatán sokan csatlakoztak a Tanács körúton (ma Károly körút, a szerk.) meginduló tömeghez. Az Astoria és a Kossuth utca sarkán posztoló szovjet harckocsi – amelynek személyzetével az emberek összebarátkoztak – a felvonulók élére kanyarodva vezette fel a tömeget. A Tanács körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Parlament felé hömpölygő tömeghez egyre nagyobb számban csatlakoztak a tömegközlekedés megbénulása miatt munkahelyükre el nem jutott emberek. A felvonulók mellett három lezárt tornyú T-54-es szovjet harckocsi és egy BTR-152 típusú páncélozott csapatszállító dübörgött el, hangos lánctalpcsörömpöléssel. Senki sem tudhatta, hogy a páncélosokkal Szuszlov és Mikojan, illetve az események miatt felpaprikázott hangulatban lévő rettegett KGB-főnök, Ivan Szerov, továbbá a magyarországi szovjet haderő főparancsnoka, Mihail Malinyin hadseregtábornok tartanak az Akadémia utcai pártközpontba

Apró Antal teljes felhatalmazást kér az „ellenforradalmárokkal” szemben

A hangulat nem vált kedélyesebbé akkor sem, amikor a szovjet delegációt szállító katonai konvoj megérkezett a pártszékházhoz. Szuszlov éles hangon kérdőre vonta Gerőt a kibontakozó „ellenforradalmi lázadás”, illetve a pártvezetés tehetetlenkedése miatt. Szerov Bata István honvédelmi minisztert, illetve Tóth Lajos vezérőrnagyot, a vezérkar főnökét, továbbá a belügyi vezetést kritizálta az „óvatoskodásukért”.Rövid intermezzo után előkerült a selyemzsinór is; Szuszlov és Mikojan távozásra szólították fel Gerőt. A szovjet haragtól megrettent KV eleget téve a moszkvai pártvezetők nyomásának, Gerő Ernőt azonnali hatállyal felmentette első titkári posztja alól, és helyére – ugyancsak szovjet „javaslatra” – Kádár Jánost választották meg. Döntés született a héttagú Katonai Bizottság felállításáról is, amelynek élére Apró Antalt nevezték ki. Apró teljes felhatalmazást követelt: „Elvtársak, én a megbízást elvállalom azzal a felhatalmazással, hogy a Központi Vezetőség az intézkedéseinket tudomásul veszi. Azzal a felhatalmazással, ahogy a határozat megszövegezi. Nem szeretném, hogy komolyabb akció után a felelősség kérdése úgy merülne fel, hogy miért ezt meg ezt tette, miért adott ilyen vagy olyan intézkedésre parancsot. Teljes felhatalmazást kérünk!” Ezt a felhatalmazást meg is kapták, amely az „ellenforradalmárok” elleni fegyverhasználat elrendelésére is kiterjedt.

Szerovot felháborította a szovjet katonák és a „fasiszták” barátkozása

A kora reggeli órákban a pesti rakparton déli irányból szovjet T-54-es harckocsikból álló páncélosalakulat érkezett a Parlamenthez. A tankok az Országház főbejáratánál, valamint az Akadémia, illetve Báthory utcánál és a rakpart vonalában álltak fel. A Kossuth tér és környékének harckocsikkal való lezárása minden bizonnyal az Akadémia utcai pártközpont, illetve az oda érkező szovjet pártvezetők biztosítását szolgálta.

Mindeközben a tömeg is megérkezett a Kossuth térre.

Az Astoriánál a menethez csatlakozott szovjet harckocsi példájától felbátorodva az emberek a Parlament főbejárata elé vezényelt hét T-54-es személyzetével is barátkozni kezdtek. Oroszul tudó diákok tolmácsolásával beszélgettek a szovjet katonákkal, közölve velük, hogy a tüntetők nem fasiszták, és békések a szándékaik. A tömeg küldöttséget választott, hogy menjenek be a Parlamentbe, és adják át írásba foglalt követeléseiket. Ám a sebtében megválasztott delegáció bejutását a kormányőrök, és a Honvédelmi Minisztérium karhatalmi ezredének helyszínre vezényelt százada megakadályozta. A viszonylagos nyugalomnak Szerov tábornok felbukkanása vetett véget. A Kossuth téri gyülekezés hírére Szerov délelőtt tizenegy óra után pár perccel otthagyta a Központi Vezetőség tanácskozását, hogy megszemlélje a téren zajló eseményeket. A KGB-főnök szovjet és magyar tisztek kíséretében, valamint egy harckocsi fedezete mellett kisétált a Kossuth tér széléig. Amikor meglátta, hogy a Parlament előtt álló tankokra civilek másztak fel, és a személyzettel beszélgetnek, riasztólövés leadására adott parancsot. Szerov kísérői által a géppisztolyból levegőbe lőtt sorozatra – mint egyfajta jeladásra – elszabadult a pokol.

Sortűz érte a Parlament előtt álló szovjet harckocsizókat is

Mind a mai napig vitatott, hogy kik és honnan lőttek először.

A köztudatban egyik legjobban elterjedt verzió szerint a Földművelésügyi Minisztérium padlásteréből érkezett az első sorozat. Erre utal többek között, hogy a Parlament főbejárata előtt álló tankok közül az egyik szovjet T-54-es – miután legénysége lezárta a torony fedelét – gránátot lőtt a minisztérium épületére. Bokor Imre hadtörténész a Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) 2007. évi 16. számában közölt „Az 1950–57. évi sortüzek rövid története” című dolgozatában azt írja, hogy a Földművelésügyi Minisztérium tetőteréből golyószóróból (könnyű géppuska, a szerk.) érkezett az első rövid sorozat, amit szakaszos géppisztoly- és puskasortüzek követtek az FM, a Könnyűipari Minisztérium, illetve az Országház Étterem épületének tetejéről. Azt, hogy az FM tetőteréből dördült el az első sortűz, Malasenko tábornok, az 1956 októberében Budapesten állomásozó szovjet haderő parancsnoka is alátámasztotta Gosztonyi Péter hadtörténésznek, aki Moszkvában készített a tábornokkal interjút. Malasenko szerint a Földművelésügyi Minisztériumból nemcsak a tömeget, hanem a Parlament előtt állomásozó szovjet harckocsizókat is sortűz érte(volt halálos veszteségük), és emiatt lőtték a minisztérium épületét. (Ami még a történet külön érdekessége, hogy a Földművelésügyi Minisztériumot lövő harckocsizókat Malasenko tábornok szerint utóbb hadbíróság elé állították.)

Nem engedték be az udvarra a szovjet repeszgránátok elől menekülőket

Mindez felveti azt a kérdést, hogy vajon ki és kiket vezényelt a minisztériumi padlásokra. Az is elgondolkodtató, hogy amikor a Kossuth teret pásztázó gyilkos tűz elől az emberek egy része a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alá menekült, a folyamatos puskaropogás ésa halálra rémült emberek könyörgése ellenére sem engedték be őket a minisztérium udvarára.A szovjet harckocsizókat végül azzal az indokkal mentette fel a hadbíróság, hogy a katonák csak visszalőttek a tér házaira, ahonnan „ismeretlen alakulatok lőtték a védtelen tömeget”. (Forrás: Kő András–Nagy Lambert, Kossuth tér 1956. Teleki László Alapítvány, 2001.) Természetesen a szovjetek is lőtték a Kossuth téren összeverődött tömeget, de az kizárható, hogy az öldöklésre mintegy jelt adó és az FM padlásáról érkező sorozatot szovjet alakulat adta volna le.A lövésektől pánikba esett emberek az FM árkádjai alatt, illetve a Kossuth téren álló Rákóczi-szobor mögött kerestek menedéket. Amikor a menekülők a szobor felé futottak, a Báthory utcából kihajtott egy szovjet tank, amely már célzott lövést adott le a Rákóczi-emlékmű mögött fedezéket kereső tömegre. A T-54-ből kilőtt felrobbanó repesz-romboló gránát iszonyatos pusztítást végzett, véres holttestek és nyöszörgő sebesültek maradtak a nyomában. A szovjet harckocsi ezután a Ságvári térre (ma Vértanúk tere, a szerk.) helyezte át lőállását, és újabb repeszgránátokat lőtt ki. A Parlament főbejárata előtt álló harckocsikból géppuskával is lőtték a tömeget. A mintegy tíz-tizenöt percig tartó kézifegyver- és harckocsi ágyútűz után infernális képet nyújtott a halottakkal és sebesültekkel elborított Kossuth tér.

Szinte bizonyos, hogy több száz áldozata volt a barbár sortűznek

Igen ellentmondásosak a hallottak számával kapcsolatos adatok is. A vérengzés után a teret lezárták, a halottakat a kivezényelt katonák gyűjtötték össze egymásra fektetve, majd késő délutántól elkezdték a holttestek teherutókra pakolását és elszállítását. Egyes szemtanúk tizenkét teherautóra való holttestről emlékeztek meg,Mikes Tamás pedig másnap, október 26-án egy ismerősével együtt 820 halottat számolt össze, ötvenes gúlákba fektetve a Kerepesi úti temetőben. Kő András és Nagy Lambert kutatásai szerint legalább 75 ember vesztette életét, és 284-en sebesültek meg, ám velük szemben van, aki 1000 körülire becsüli a halottak számát. Bizonyosnak tűnik, hogy reálisan több száz áldozata lehetett a fegyvertelen civilek ellen elkövetett barbár mészárlásnak.

Gyanúban a Partizánszövetség – Földes mindent tagad

A véres csütörtök mind a mai napig megválaszolatlan kérdése, hogy kik lőhettek a Kossuth teret övező épületekből a tömegre. Két nappal a vérfürdő után, az Igazság című újság október 27-i lapszámában jelent meg először az a széles körben elfogadottá vált állítás,mely szerint az ÁVH emberei lőttek az FM és a környező épületek padlásáról. Erre azonban nincs forrásértékű bizonyíték. Jóval valószínűbbnek tűnik, hogy a Honvédelmi Minisztériumban sebtében felszerelt „vegyes alakulat”, a Partizánszövetség tagjai, civilben lévő vagy a szervezettől leszerelt ávósok, a kemény sztálinista vonal képviselőiből verbuválódott gárda vonulhatott át a Honvéd utcából a Kossuth téri minisztériumi épületekbe, segédkezni a „törvényes rend” fenntartásában. A Partizánszövetség bűnrészességét állítja többek között Eörsi László is. (Forrás: Varga László, A magányos tömeg 1950–1956.) A legtöbb forrás a Partizánszövetség tagjait tartja fő felelősnek. Közvetett módon e kommunista szervezet felelősségére utal Földes László, a Partizánszövetség vezetőjének a Központi Vezetőség október 26-i ülésén elhangzott kijelentése, mely szerint: „reggel 7 óra óta nem lőttünk a tömegekre.” Földes ennek ellenére később határozottan cáfolta, hogy a Partizánszövetségnek bármi köze lett volna a Kossuth téri vérengzéshez. Ám a Kossuth Kiadó gondozásában 1984-ben megjelent „A második vonalban” című visszaemlékezésében Földes a következőket írja: „...átmentünk a KV ülésére, majd visszamentünk a HM-be... A Partizánszövetség Beloiannisz utcai épületéből értesítést kaptunk, hogy igen sok régi elvtárs jelentkezett, harcolni akarnak. Átmentem értük, és 80-100 elvtársat átvittem a HM-be. Fel is fegyvereztük őket. Sokféle akcióban vettek részt, így például szovjet csapatokkal együtt objektumok őrzését vállalták.” (Forrás: id. mű 241–242.) Az eufemisztikus „sokféle akció” ki tudja, mit takar a „harcolni akaró kipróbált elvtársak” részéről.

Az október 25-i bűntettet a szovjet hadsereg és máig pontosan fel nem derített magyar segítőik követték el. A Kossuth téri vérengzés fordulópontnak tekinthető a forradalom rövid, 12 napos történetében; az iszonyat még eltökéltebbé tette a szabadság ügyéért harcolókat. Hogy kiderül-e valaha a véres csütörtökért felelősek személye, több mint kérdéses

(forrás: internet Elter Tamás)