A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.










II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte

II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre.







Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.



Elődeink védték országunkat. Nem hagyták, hogy Európát elfoglalják. Mi a hála érte?

Jules Michelet, a nagy francia történetíró, egyik munkájában, miután ismertette azt az önfeláldozó szerepet, amelyet Magyarország a történelem folyamán a civilizáció védelmében kifejtett, végül így kiáltott fel:

Mikor találunk alkalmat rá, hogy lerójuk tartozásunkat a nagyszerű Magyar Nemzet, a Nyugat megmentője iránt?

Úgy látszik, Trianon volt az egyik “legnagyobb” alkalom. Azóta is rója Európa háláját, módszeresen.