Tartalékosok nélkül nincs ütőképes haderő

Megalakulásának tizenhetedik évfordulója és a Magyar Tartalékosok Napja alkalmából tartott ünnepi rendezvényt a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) október 13-án, szombaton, Szentendrén az MH Altiszti Akadémián.
Az ünnepség Kossuth Lajos szobránál kezdődött, ahol Szabó István, honvédelmi ügyekért felelős államtitkár, Dr. Deák János nyugalmazott vezérezredes, tiszteletbeli MATASZ-elnök és Széles Ernő nyugalmazott dandártábornok, MATASZ-elnök helyezték el az emlékezés és a tisztelet koszorúját.
Széles Ernő dandártábornok, MATASZ-elnöke ismertette a Dr. Benkő Tibor vezérezredes honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök Köszöntő levelét. „Tudjuk, hogy az önkéntes tartalékos katonák életük jelentős részét laktanyáinkon kívül, szolgálaton kívül töltik. Ezért tartjuk elengedhetetlennek és kiemelten fontosnak, hogy a honvédség és a társadalom között híd szerepet betöltő Magyar Tartalékosok Szövetsége továbbra is egyik fő feladatának tartsa, hogy a toborzó munkája mellett, erős közösségeket alakítson ki, és fogjon össze az önkéntes területvédelmi századok tartalékosaival és a haza védelme érdekében tenni akaró állampolgárokkal.” 
Szabó István, honvédelmi ügyekért felelős államtitkár hozzászólásában kiemelte, egyetlen modern hadsereg sem létezhet erős, korszerű tartalék erő nélkül, mint ahogy ezt a történelem korábban már számtalanszor bizonyította.

Az ünnepi állománygyűlés végén Szabó István, honvédelmi ügyekért felelős államtitkár miniszteri elismeréseket, Széles Ernő elnök pedig MATASZ elismeréseket adott át élenjáró MATASZ-tagoknak, a hivatásos katonáknak, és az együttműködő polgári személyeknek. Ezüst Emlékérmet kapott az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége részéről Dr. Sántha Gábor elnök és Csigás Zoltán alelnök.