Trianon - a békediktátum szigorúságának okai -

A magyar küldöttek 1920. május 5-én vették át hivatalosan a békefeltételeket. Apponyiék miután konstatálták, hogy a diktátum szövegében nem történt számottevő változás, május 19-én lemondtak. Május 23-án Millerand francia miniszterelnök tudomásul vette a rangos követek lemondását és felszólította a magyar kormányt, hogy jelöljön ki új követeket, akik majd június 4-én a versaillesi épületegyüttes Nagy Trianon kastélyában aláírják a békeszerződést. A trianoni békediktátumot végül az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írta alá.

Az igazságtalan szerződést aláíró magyar kormány hamarosan lemondott. 1920. június 4-én, délelőtt tíz órakor Budapesten és országszerte megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, a közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe. Ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.


Nagy-Trianon kastély, itt írták alá a békediktátumot (Készítette: © Benoît Prieur / Wikimedia Commons

Felvetődik a kérdés: mi vezetett a trianoni döntés tragédiájához, milyen okból büntették ilyen súlyosan hazánkat a francia és angol győztesek? Magyarország az első világháborút a vesztes hatalmak közt fejezte be, ám az öt vereséget szenvedett ország közül egyiknek sem vették el területének kétharmadát. Sem Németország, sem Ausztria, vagy Törökország, illetve Bulgária békefeltételei nem voltak annyira szigorúak, mint a bennünket sújtó szerződés. A magyarázat egyik része azonnal megérthető, a másik részéhez a történelmi előzmények áttekintése szükséges. A rögtön érthető tényezők elsősorban a nagyhatalmi európai politikához kapcsolódnak. Mind Franciaország, mind pedig Anglia ellenérdekeltek voltak abban, hogy 1918 után még egyszer létrejöhessen egy Habsburgok vezette erős, soknemzetiségű Dunai monarchia. Meg akarták ezt akadályozni, és mindent elkövettek azért, hogy lehetetlenné tegyék egy nagyhatalmi befolyással rendelkező, közép-európai birodalom újbóli megszületését. A trianoni békediktátum szigorúságának ez volt az egyik oka. Fel akarták darabolni a Monarchiát kisebb országokra és ebben a törekvésükben kezükre játszottak a szerb, szlovák, román, horvát és szlovák nemzetiségek, akik mind erős lobbival próbálták befolyásolni a párizsi békekonferencia döntéshozóit, saját államaik kibővítése érdekében. A nemzetiségi vezetők magyar-ellenes párizsi lobbijára a legjobb példa Edvard Benes, Csehszlovák külügyminiszter “tevékenysége”, aki Magyarországgal szemben még Clemanceau szerint is túlzó követelések teljesítését akarta kiharcolni. (Párizs engedett követeléseiknek, mert azok nagyjából egybeestek saját törekvéseivel. A trianoni szigorúság másik oka a történelmi előzményekhez kapcsolódik. Hazánk az első világháború végén két baloldali forradalmat követően egy instabil, kommunista berendezkedésű országgá változott, melyet a tanácsköztársaság hónapjaiban Szovjet-Oroszországhoz hasonlóan az európai értékrend ellenségévé nyilvánítottak. Miután az antant gondoskodott a Magyar Tanácsköztársaság leveréséről, egy kiegyensúlyozott, nyugati mintájú magyar állam megteremtésében lett érdekelt. Ám az antant a Horthy vezette új berendezkedést a kezdetektől gyanakvó óvatossággal figyelte. Magyarország és Ausztria meggyengítése illetve szemmel tartása európai, főleg nyugat-európai érdek lett. Ezt az érdeket részben a szigorú békediktátummal, részben az két ország ellen szerveződött kis-antant létrehozásával kívánták kielégíteni.